Újabb Csizi gól!
2006.06.04. 09:16

Újpest-FC Fehérvár
1-3 (0-0)
Gólszerzők:Csizmadia,Nagy,Horváth illetve
Tisza
Bár a fehérváriak kevesellték a nekik juttatott 1500 jegyet, végül annyian sem jelentek meg a Puskás-stadionban, ahol az újpesti szurkolók bajnokavatásra és örömünnepre készültek. Az Újpestnek győznie kellett, hogy senki ne vehesse el tőle az aranyérmet, ennek megfelelően mindenki arra számított, hogy lilák az első perctől kezdve megpróbálják kapujához szögezni a Fehérvárt. Nos, csalódnunk kellett: a két csapat elsősorban a középpályán gyűrte egymást, nagyon kevés lehetőség adódott a támadók előtt, annál több volt azonban a szabálytalanság - némileg meglepő módon a talán túlzottan akaró újpestiek megmozdulásait követte gyakrabban sípszó... Aztán Rajczi Péter a kelleténél magasabbra emelte a karját, Koller orra Hanacsek ingerküszöbénél erősebben kezdett vérezni, és máris csak 10 emberrel játszott az Újpest. A második játékrész elején úgy tűnt, a játékvezető szívességet tett a liláknak, akik emberhátrányban két fokozattal feljebb kapcsoltak, és a végig remekül játszó Tisza révén megszerezték a vezetést. Ekkor a hazaiak kezében volt az arany! Ezzel azonban el is fogyott az Újpest ereje. A Fehérvár átvette az irányítást, és a sokadik szabadrúgást követően Csizmadia egyenlített - a Debrecen ekkor már két góllal vezetett, és az Újpesten kezdett úrrá lenni a kudarc. A dobogóért küzdő Fehérvár ugyanis lendületben maradt, Nagy Dániel révén lesgyanús találattal megszerezte a vezetést. Tóth Norbert nem bírta cérnával: odaszólt az asszisztensnek, aki magához kérte Hanacseket, a bíró pedig habozás nélkül kiállította a lilák kapitányát. Kilenc emberrel végképp tehetetlen volt az Újpest, Horváth Ferenc a hosszabbítás perceiben a kegyelemdöfést is bevitte. A Fehérvár jutalma a bronzérem, az Újpesté várhatóan az újabb büntetés - a szurkolóik ugyanis felvették a harcot a biztonságiakkal...
|