Szakadó hóesésben, ám a körülményekhez képest jó talajú pályán kezdődött a tavaszi nyitóforduló zárómeccse. A várakozásoknak megfelelően hazai rohamokkal kezdődött a mérkőzés, ám még negyedóra sem telt el a találkozóból, amikor Megyebíró János játékvezető először hívta fel magára a figyelmet. A sporttárs ugyanis egy számunkra - és a lelátókon, valamint a tévéképernyők előtt helyet foglaló nézők számára - ismeretlen szabályt alkalmazva csak sárga lapot adott a tizenhatoson kívül kézzel hárító Tudor kapusnak. Néhány perc múlva meg arról nem vett tudomást, hogy Lazic - szintén kiállítást érően - megtaposta Bozicot.
Megyebíró működése ellenére a két csapat játékosai inkább a futballal voltak elfoglalva: a vendégek többnyire Leandro megmozdulásai után okoztak zavart, a hazaiak pedig főleg a szélekről beívelt labdákkal próbálkoztak. A gólszerzéshez legközelebb éppen a ferencvárosiak brazil-magyarja járt: az első félidő végén a lécen csattant egy szabadrúgása.
A második játékrészben ott folytatták a csapatok, ahol abbahagyták, továbbra is jó iramban, ám időnként hibákkal tarkítva futballoztak, és Megyebíró sem sokat változott: előbb Leandro hatékony színészi alakítása után kiállította Csizmadiát, majd Sitku tizenhatoson belüli buktatását nem vette észre.
A kiállítás után még inkább felpörgött a meccs, mindkét gárda hamar dönteni akart a három pont sorsáról. Ennek eredményeképpen még nyíltabb lett a küzdelem, a két szakvezető pedig cseréivel jelezte: győzelemre játszik. Ehhez tíz perccel a lefújás előtt a vendégek kerültek közelebb Tímár fejesével, ám alig öt perccel később a csereként beküldött Lattenstein egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után egyenlíteni tudott.
Nagy kérdés, hogy mi lett volna a meccs eredménye, ha Megyebíró felvállalja Tudor kiállítását a 13. percben, ám az mindenképp örömteli, hogy a csapatok felülemelkedtek a játékvezető nehezen minősíthető produkcióján, és remek vasárnapi programot nyújtottak.